Bianka - Ovary Care
A PCOS-nek nagyon sok kellemetlen negatív tünetei vannak, ami sajnos engem is elért, ezért kezdtem el szedni a Her Biotic és az Ovary Care tablettát egyidejűleg.

A PCOS-nek nagyon sok kellemetlen negatív tünetei vannak, ami sajnos engem is elért, ezért kezdtem el szedni a Her Biotic és az Ovary Care tablettát egyidejűleg.

Kettő hete fogyasztom ezt a két terméket és igaz ez nem sok idő, de már most érezhető a pozitív hatása.

Az egyik negatív tünet a hajhullás volt, amit egyéb vitaminokkal nem tudtam csökkenteni.

Az első képen egy átlagos fésülködés után hajmennyiség látható, amit a hajkeféből kiszedtem.

A második képen pedig a mai fésülködésem utáni hajkeféből kiszedett hajmennyiség, így két hét Her Biotic és az Ovary Care szedés után.

Jól látszik, hogy már ennyi idő után kevesebb, mint a fele mennyiség hullott ki.

Ez hajmosás esetén ugyanúgy érezhető, hogy jóval kevesebb haj jön ki, mint a két héttel ezelőtt.

Ebből kiindulva biztos vagyok benne, hogy a többi tünet is enyhülni vagy akár teljesen meg is fog szűnni.

Természetesen emellett fontos odafigyelni az egyéb PCOS "kezelésekre" is, mint például a mozgás és a sokféle zöldség bevitele és B vitamin pótlás, valamint ha mód van rá, kevesebb szénhidrát bevitel.

A szervezetnek, akár 2-3 hónap is szükséges lehet, hogy komolyabb eredmények legyenek, és véleményem szerint, mivel ezek a tabletták nem gyógyszerek, hanem étrend kiegészítők, így ha a tünetek enyhültek, esetleg teljesen megszűntek, akkor is érdemes tovább szedni, mert ettől mindig csak egészségesebb lesz a szervezet és segít fenntartani a kívánt állapotot.


Ajánljuk
background
8 Vélemény
Ovary Care
120 KAPSZULA
Készleten

/ 1 hónapra elegendő / ** 336,33 Ft ** naponta

Az Ovary Care a Myo-inozitol és a Caronositol®️ (vagy D-chiro-inozitol) keveréke. A Caronositol®️ a szentjánoskenyérfa kivonata, magas D-pinitol tartalommal. A kapszulákban természetes 40:1 arányban találhatók meg a szervezetben. Hozzáadva a D3-vitamint és a folsav aktív formáját (MTHF).  Az Ovary Care természetesen támogatja a női hormonok egyensúlyát, a szabályozott menstruációs ciklust, valamint a petefészkek (különösen a PCO és PCOS) és nemi szervek egészségét.
10.090 Ft
Hasonló cikkek
Viktória - Ovary Care + Her Biotic
Lassan 3 hónapja szedem az Ovary Care és Her Biotic termékeket. Már a második hónap után éreztem a hatásukat.
Vivien - Ovary Care
A PCOS miatt problémáim voltak a szabálytalan menstruációval és a bőrömmel. Most végre megszabadultam tőlük!
Réka - Ovary Care
2 évvel ezelőtt PCOS-t állapított meg nálam az endokrinológus, akkor már közel 1 éve nem menstruáltam.