Renáta - Ashwagandha extract + Ovary Care + Her Biotic

Rrendszeres fogyasztója vagyok a termékeknek!

Első körben a Ashwagandha extract hatásáról tudok beszámolni mivel ebben van a legnagyobb eredményem. Sok a stressz ér a mindennapokban és a munkám során is. Sokáig úgy éreztem, hogy kiégtem és nincsen vissza út oda, hogy lendületes legyek és motivált. Több női problémám is lett rendszertelen menstruáció, anyagcsere zavar, IR ingadozás, hízás (Legtöbb hastájékon). Ezt igazából sok nő ismeri, főleg ülő munkát végzők, de sok esetben hormonális is lehet a probléma. Ezért elmentem a nőgyógyászomhoz, aki csináltatott is vérvizsgálatot, ami kimutatta magas Prolaktin és Kortizol szintet (Stressz hormon okozza) és az Inzulinom is éppen határmezsgyén járt. Gyógyszeres kezeléssel lejjebb vitték, viszont egy olyan megoldást kerestem, ami minden képen támogat és szinten tart. Ekkor találtam meg az Instán a carniumbotanicals-t majd elkezdem olvasgatni és tetszett, hogy ájurvédikus gyógynövényeket is használnak az előállításban. Megrendeltem az első adagot próba szerencse, már az első héten éreztem, hogy jobban alszom, mert persze azzal is volt problémám. További napok majd hónapok után sokkal jobb közérzet, frissebb voltam nem voltam enervált a munkában és a stressz helyzetekben is jobban vettem az akadályokat! 3 hónap szedés után volt nagyjából a vérvétel javultak az eredmények.  A Her biotic meg volt a non plus ultra puffadás és emésztés javító mintha csak nekem találták volna ki. 😊 Eddig, amit tapasztaltam az, hogy a menstruációm szabályosan fájdalom nélkül érkezik, ami ezelőtt nem így volt. És közben is csak minimális a fájdalom, nincs puffadás és a hasi zsír az folyamatosan csökken 😊. Emésztésem is javulóban van!  Tényleg csak pozitív mindegyik termékkel a kapcsolatom 😊. Jó, hogy vagytok! 


Ajánljuk
background
4 Vélemény
Ashwagandha extract
60 KAPSZULA
Készleten

Ashwagandha extract (KSM-66) a legmagasabb koncentrációval és a legjobb biológiai elérhetőséggel. A legtöbb felmérést és klinikai kutatást ezzel kapcsolatban végezték. Széles hatásspektrummal rendelkezik, beleértve a stresszhormonok hatékony szabályozását, javítja a kognitív funkciókat, támogatja a szív- és érrendszer egészségét, segít fenntartani az egészséges testsúlyt és szabályozza a női és férfi nemi hormonokat. 

8.490 Ft
Hasonló cikkek
Klára - Ashwagandha
Amikor a stresszel való leküzdésről van szó, az Ashwagandhát használom, egy adaptogén növényt, amely szabályozza a kortizo...
Vera - Her Biotic
Krónikus húgyhólyagfertőzéseim voltak, amelyek kétségbeesésbe ejtettek. A Her Biotic szedése óta a problémák jelentősen ja...
Eva - Her Biotic, Premium Shape & Celluvital
A népszerű cseh tv műsorvezető és színésznő, Eva Decastelo: Szeretem a Carnium Botanicals termékeit, mert boldoggá tesznek...